HU
CSOKONYAI ÉLMÉNYEK
A Csokonyavisontára érkezőket nem csak a fürdő, hanem a települést átölelő természet is várja. A község határán található a több mint 440 hektár területű védett övezet, a Csokonyavisontai Fás Legelő Természetvédelmi Terület, amely a Natura 2000-hez tartozik.
Kirándulás Csokonyán!
A település területén tett séta kíváló program az akítv pihenés kedvelőinek, az erdőcsokonyai templom látogatását nem érdemes kihagyni, gyönyörű lanternás sisak födelű, díszes párkányokkal körülvett templom, melyet minden Csokonyavisontára érkezőnek látnia kell. Széchenyi István előtt tisztelegve látogasson el a Széchenyi mellszoborhoz, mely a grófi lak előtt elhelyezkedő parkban található.
Kossuth Lajos mellszobra
Csokonya község polgárai-ban a millenniumi ünnepekre készülve elhatározták, hogy mellszobrot állítanak Kossuth Lajos és gróf Széchenyi István emlékének. A korabeli újság beszámolója szerint a község minden lakója hozzájárult a szoborállításhoz tehetsége szerint, több rendezvény bevételét ajánlották fel. Végül mintegy 6000 korona gyűlt össze a szobor állítására.
A gyűjtés főszervezője, majd az 1906-os avatások egyik jeles szereplője Szalóky Dániel Somogy-vármegyei község tanítója volt. Ezekben az időkben az a település számított igazán, ahol Kossuth szobor állott, ezzel szemben viszont Széchenyi István emlékét már nem tisztelték ennyire kimagasló kultusszal. Egy igazán szép gondolat volt, a két merőben másképpen gondolkozó államférfi szobrának egyszerre, és ilyen közelségben történő felállítása. Elsőként Széchenyi István, majd Kossuth Lajos kétszeres életnagyságú mellszobrát avatták fel, melyeket két és fél méteres kőtalapzaton helyeztek el. Sajnos a Széchenyi-szobor később rombolás útján megsemmisült.
7555 Csokonyavisonta, Xantus János u. 80.
Nagyatádi Szabó István mellszobra
Csokonyavisontán, a Xantus János utcában taláható Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter 1994-ben felavatott bronz mellszobra. Az alkotás Sütő Ferenc szobrászművész munkája. Nagyatádi Szabó István (1863. szeptember 17. - 1924. november 1.) az első országos magyarországi parasztpárt megalapítója volt, valamint 1910-ben a demokratikus földreform-program kidolgozása is az ő nevéhez fűződik. 1920-ra az ország legnépszerűbb politikusává nőtte ki magát, fontos kiemelni, hogy vezetésével a Kisgazdapárt a legnépszerűbb párttá vált. Váratlan halála 1924-ben következett be a vidéki birtokán.
7555 Csokonyavisonta, Xantus János u. 206.
Nagyatádi Szabó István Emlékház
A csokonyavisontai születésű Nagyatádi Szabó István a Kisgazdapárt alapjait lerakó későbbi földművelésügyi miniszter életének és munkásságának állít emléket a róla elnevezett emlékház. Az Emlékházat 1999. szeptember 9-én avatták fel, falai között helyet kapott egy Torgyán József emlékszoba is.